|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 3 találat | lapozás: 1-3 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Huszárik Zoltán 2005. június 8.Május 23-27. között tartották Lakiteleken a Huszárik Zoltán emlékére meghirdetett, kistérségi és kisközösségi televíziók VI. szemléjét, a Lakiteleki Népfőiskola szervezésében. A versenyen magyar nyelvű kisközösségek, falvak, kisvárosok televíziói, magánszemélyek mutatkoztak be, határon innen és túlról. A gyergyói Zsigmond Attila A gyimesi guzsalyozás című filmje a művelődés kategóriában aratott sikert. Tíz különdíjat osztott a zsűri, egyenként százezer forintos értékben, ezek egyikét a Farsang farkán című alkotás érdemelte ki, Barabás László, Kötő Zsolt és Karácsony Molnár Erika munkája. Az erdélyi magyar tévénéző számára nem ismeretlenek Barabás László szokásrögzítő filmjei. Életét tette erre a munkára. A farsang farkán-t a Hír Televízió is díjazta. /B. D.: „Kistévék” seregszemléje. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 8./2006. november 4.November 3-án Budapesten átadták a Bethlen Gábor Alapítvány idei kitüntetéseit. A Háromszék napilap szerkesztőségét a Bethlen Gábor-díjjal tüntették ki ,,a Székelyföld hagyományainak, értékeinek népszerűsítéséért, ápolásáért, illetve népünk szellemi gyarapodása, hiteles tájékoztatása érdekében végzett kiemelkedő szerkesztői és közéleti munkásságáért”. Méltatásában Kovács István költő kijelentette: ,,El lehet mondani, hogy a Háromszék a legfüggetlenebb magyar újság. Ez azt jelenti például, hogy tiszteletre méltóan távolságtartó, legyen szó akár a magyar államról, akár az RMDSZ-ről. Nemcsak megvesztegethetetlennek látszik, hanem valóban az is. (...) Ennek szellemében nem lehet mást kívánni, mint hogy a most kitüntetett lap és munkatársai, valamint olvasói folyton-folyvást tudjanak mind az igazsággal, mind önmagukkal egyezni.” A lap főmunkatársát, Sylvester Lajost Teleki Pál-érdeméremmel tüntette ki a Bethlen Gábor Alapítvány. A Bethlen Gábor Alapítványt 1979 karácsonyán hozták létre jeles magyarországi művészek, közéleti személyiségek, az akkori rendszer miatt a testület formálisan csak 1985-ben alakulhatott meg. Életre hívását – nemzetféltő szándékkal – hatvanöt elismert személyiség támogatta. Az alapítók között volt Illyés Gyula, Csoóri Sándor, Huszárik Zoltán, Jékely Zoltán, Nemes Nagy Ágnes, Páskándi Géza és Szécsi Margit. Az alapítvány eddigi tevékenysége során az induláskor megfogalmazott célt követte: ,,Azokat a vállalkozásokat kívánjuk ösztönözni és támogatni határainkon belül és túl, melyek a magyarság történelme során felhalmozott értékeit tudatosítják, hitelesen értelmezik, őrzik és gyarapítják, s amelyek e térség népeinek megbékélését elősegítik.- A Bethlen-alapítvány idei díjátadó ünnepségére a budai várban, a Magyar Kultúra Alapítvány dísztermében került sor, és ez alkalommal emlékeztek az 1956-os forradalomra is. Bakos István köszöntőjében megemlékezett a nemrég elhunyt Sütő Andrásról, beszédet mondott Csoóri Sándor, az alapítók képviselője. A Háromszék szerkesztőségének átnyújtott Bethlen Gábor-díjat Farkas Árpád főszerkesztő vette át, laudációt Kovács István költő, történész mondott. Márton Áron-emlékéremmel tüntették ki Sisa István, Egyesült Államokban élő közírót, Tamási Áron-díjat kapott Ferenczes István költő, a Székelyföld folyóirat főszerkesztője. A magyar forradalom ötvenedik évfordulója alkalmából jeles személyiségek, intézmények kaptak Teleki Pál-érdemérmet, olyanok, akik a magyarság szolgálatában, illetve a tudós-államférfi nemzetépítő örökségének ápolásában kiemelkedő munkát végeztek. Köztük Sylvester Lajos író, szerkesztő, Szabó Zsolt, a kolozsvári Művelődés lap főszerkesztője, illetve Tőkés István református teológus. A Teleki Pál-érdemérem díjazottai: Csapó Endre, az ausztráliai Magyar Élet főszerkesztője (Sydney), Czettler Antal történész (Svájc), Dömötör Gábor cserkészvezető KMCSSZ (USA), Dulka Andor tanár (Ürményháza, Szerbia), FÓRUM Kisebbségkutató Intézet (Somorja, Szlovákia), Gábor Róbert politikus (USA), de Gerando Teleki Judit (Franciaország), id. Klement Kornél mérnök, öregcserkész (Németország), Kormos László, a HUNSOR honlap gazdája (Svédország), Kunckelné Fényes Ildikó öreg-cserkész, a LAMOSZ elnöke (Venezuela), Ludányi András egyetemi tanár, kisebbségkutató (USA), Nagy Zoltán Mihály író, az Együtt főszerkesztője (Kárpátalja). /Bethlen Gábor-díj a Háromszéknek. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 4./2014. szeptember 10.Mise és galuskaPróbálom megérteni a dolgot. Nyisztor Tinka negyedszázada harcol azért, hogy a Keleti-Kárpátok gyimesi átjárójától 70 kilométerre, a Tázló folyócska bal partján fekvő romániai Pusztinán (a színmagyar katolikus faluban, ahol a hivatalos összeírás alapján 2070, a helybéliek szerint 5000 lélek él) magyar nyelven misézhessenek a papok. Ez ügyben többször járt a Vatikánban, kihallgatást kért a pápától, fogadta őt (és a pusztinai asszonyokat) a püspöki kongregációt vezető bíboros romániai különmegbízottja, de elérni semmit sem tudott. Pedig az Európai Parlament közgyűlése már 2001-ben napirendre tűzte a témát és ajánlást fogalmazott meg. Ez a 9078. számú dokumentum, amelyben ez áll: „Lehetőséget kell nyújtani ahhoz, hogy a csángó falvak templomaiban a római katolikus szertartásokat csángó nyelven tarthassák, valamint tegyék lehetővé a csángók részére, hogy a vallásos énekeket saját anyanyelvükön énekeljék.” A brüsszeli diplomaták azonban nem tudták, hogy a csángó a magyar nyelv egyik nyelvjárása. A jászvásári (iaşi-i) püspök meg arról tájékoztatta a Szentszéket, hogy a csángó nyelvnek nincs írott formája, tehát a liturgiáját sem lehet kidolgozni. Így aztán a francia nyelven folyó vatikáni kihallgatáson, amikor a pusztinai asszonyok magyarul kérdeztek valamit Tinkától, a két bíboros (Pietro Parolin, a pápai állam külügyeinek helyettes vezetője és Michael Banach, a közép-kelet-európai ügyek illetékese) megrökönyödve kérdezte az asszonyokat, hogy milyen nyelven beszélnek. „Magyarul” – hangzott a válasz. De hát a Szentszéket a romániai püspök úgy tájékoztatta, hogy Pusztinán egyedül Nyisztor Tinka beszél magyarul. Még szerencse, hogy a Szentszék minden körülmények között megbízik a püspökeiben. Illetve az érdekeiben. Mint például 1670-ben, amikor is Petrus Parčević érsek azt kérte a Szentszéktől, hogy „mivel Moldvában szinte az egész katolikus népesség magyar, az emberek a román nyelvű prédikációt nem értik, nem tudnak románul gyónni, hadd misézzünk magyarul”, akkor a Vatikán arra hivatkozott, hogy Moldva a lengyel katolikus egyház fennhatósága alá tartozik, tehát lengyelül vagy románul kell imádkozni. Később még ennyit sem foglalkoztak a formalitásokkal, 1889-ben Camilli jászvásári püspök egyenesen megparancsolta pásztorlevelében, hogy „a plébániák templomaiban a pápai enciklikában előírt imádságok semmi más nyelven nem mondhatók, csak románul”. A jászvásári püspökségen ezt a (cinikus) álláspontot követik ma is: „Ha a pusztinaiak valóban tudnak magyarul, akkor minden bizonnyal bevezetik majd számukra a magyar nyelvű miséket. Ha nem beszélik a nyelvet, akkor erre nincsen mód.” Azóta eltelt nyolc esztendő. Nyisztor Tinka – akit a középkorban feltehetően megégettek volna – többször bebizonyította, hogy tud magyarul. Megvédte doktori disszertációját, a néprajztudományok doktora lett, ő az első csángó, aki anyanyelvén elérte ezt a tudományos fokozatot. Ami nem semmi, hiszen darukezelőként kezdte a sepsiszentgyörgyi gépgyárban. Ráadásul a mai napig munkanélküli. Akár el is keseredhetett volna, de nem az a típus. Inkább tagja lett a Magyar Néprajzi Társaságnak és a Magyar Nyelvtudományi Társaságnak, előadásokat tart a svájci Neuchâtelben, szülőfalujában Közösségi Házat szervezett, megalakította a Szent István Egyesületet. És imádkoznak magyarul is. Igaz, nem a templomban, hanem odahaza, a házak udvarán. Ám, aki részt vesz egy ilyen virrasztáson, mintha Huszárik Zoltán filmjébe csöppent volna – ahol az öregasszonyok Isten szabad ege alatt elaltatják a holtfáradt Szindbádot –, ráébred arra, hogy létezik egy másik, archaikus világ is, az életnek egy régies formája, ami a frissen szedett vadáfonya, rókagomba, a száradó som illatában, a savanyú pityókaleves, a bodzabor ízében, a csikókonyha tűzterében pattogó fahasábokban rejtőzik. A kék tornácos, fűszerkertes pusztinai házban, amit akár boszorkánytanyának is mondhatnánk, ha nem áradna minden szegletéből a szeretet. Nyisztor Tinka tehát nem elkószált otthonról, hanem hazacsángált. Lehetett volna külföldi oktató, nem ily töltőtoll koptató néprajzos, de divatos témák helyett ő Hétköznapok és ünnepnapok címmel a moldvai magyarok táplálkozásának etnográfiáját írta meg. Miért nem reggeliznek a csángók? Miért esznek csak naponta kétszer? Miért jellemző a savanyú ízvilág? Ha savanyításra korpaciberét, somot, savanyítósót és főként savót használnak, ami az oltott tehén-vagy juhsajt készítésének mellékterméke, akkor miért van kétfajta neve? Mikor „savanyú a sebes” és mikor „sebes a savanyú”? Milyen a csángó galuska? Merthogy semmi köze a nokedlihez, azt már most eláruljuk. A csángó galuska egyfajta böjtösen készített töltike, a húst paprikával, káposztával, sárgarépával, zellerrel lazítják. Bőven tesznek bele rizst, és nem feltétlen káposzta-, sokszor szőlő-, martilapu-, sóskalevélbe göngyölik. De csigázhatjuk még az érdeklődést: a moldvai csángók konyháján még fellelhetők olyan középkori archaikus ételek is, mint a kásaleves, lipapánkó, somos, szilvás faszulykaleves, sült veréb, rántott pacal, csigatokán, a mindenhez kínált muzsdéj. Szóval most így él Nyisztor Tinka, akinek eredeti neve Dani Kati, a román hatóságok adták neki a Nistor Tinca nevet, amit ő dühében magyarosított Nyisztor Tinkára. Mert lehet igaz a mondás, hogy senki sem próféta a saját hazájában. De azért néha előfordul. Vinkó József valasz.hu, Erdély.ma lapozás: 1-3
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
